Public relations

Arra vágyunk, hogy figyeljenek ránk, hogy bízzanak bennünk. Nincsenek ezzel másként azok a piacon működő profitorientált vagy nonprofit szervezetek, intézmények sem, akik a jogi szabályozások alkotta keretrendszerben, a működési területük jellemző társadalmi viszonyai között, a piac kihívásainak való folyamatos megfelelési kényszerben kell, hogy a számunkra fontos kapcsolataik alkotta sokszálú hálót működtessék.

A Café PR csapata ebben a munkában jelent megbízható szövetségest. Tudjuk, hogy értenünk kell a márkát, a céget, a piacot ahhoz, hogy releváns megoldásokat tudjunk javasolni. Megközelítésünk alapos, a megoldásaink korántsem szokványosak, ám megvalósíthatóak.

Stratégiánk mindig a tényeken nyugszik, és mindig tudjuk azt is, hogy lehet mindezt a mindennapok nyelvére lefordítani és szisztematikus munkával a gyakorlatban is megvalósítani. Eszközrendszerünkbe beletartoznak a hagyományos, jól beváltak mellett az új, a digitális kommunikáció során alkalmazandó megoldások.

Számunkra legalább olyan fontos munkánk hatékonyságának és eredményességének a mérése, mint ügyfeleinknek. Legtöbbet rólunk a megvalósult ötletek, az eredmények mondanak el.

Legyen vendégünk.