BOOM!

A Café Csoport Magazinja | 2009. március

ÉlőDuna Projekt - integrált kampány a Cafétól

A Café PR és a Café Reklám alkotta konzorcium a Fővárosi Önkormányzat megbízásából negyedik éve dolgozik az ÉlőDuna programon, melynek középpontjában a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep, a budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna, valamint egyéb, az új szennyvíztisztító rendszerhez tartozó létesítmények megépítése, illetve az ezekkel kapcsolatos kommunikációs tevékenységek állnak.

Szeptember 19-én, a Kopaszi-gáton megtartott ÉlőDuna Parádé az elmúlt években végzett PR és kommunikációs munka mintegy megkoronázását jelentette. Az esemény apropóját a beruházás próbaüzemének terv szerinti megkezdése jelentette, és a megbízás kapcsán a Café csoport csaknem valamennyi tagja kivette a maga részét a munkálatokból. A Café PR amellett, hogy július óta fogta össze és koordinálta a kampány egyes részfeladatait, sajtó-háttérbeszélgetést, sajtótájékoztatót, interjúkat szervezett, sajtóközleményeket adott ki, valamint a médiavásárlási feladatokat látta el a Café Médiával együtt.

A kampány kreatív koncepciója, azaz az őshonos dunai halak köszönetnyilvánítása a Café Creative munkáját dicséri, csakúgy, mint a komplett ATL-kampány kivitelezése - illetve ezek között a TV-spot elkészítésében természetesen a Café Filmre is főszerep jutott.

A próbaüzemhez kapcsolódó, vonal alatti kommunikáció felelőse a Café Contact volt. Ők a Café Designnal együttműködésben látták el a kampány BTL feladatait, úgymint az ÉlőDuna Parádéra meghívott budapesti iskolák igazgatóinak és az ezen intézményekben tanuló gyerekek értesítését direkt marketing eszközökkel, illetve poszterekkel és regisztrációs lapokkal. Ezen eszközök a Parádéra való meghíváson túl a programok és a nyereményjátékok részleteit is tartalmazták, hiszen a távirányítású kishajók befutási sorrendjére tippelő fiatalok nem csak a maguk, de osztályuk illetve iskolájuk részére is értékes ajándékokat nyerhettek. A civil célcsoport mellett természetesen a szakma sem maradhatott meghívás nélkül; az ő számukra küldött VIP meghívó programozását és kiküldését a Café Interactive végezte.

Maga az ÉlőDuna Parádé megtervezési és lebonyolítási oldalát teljes egészében a Café csoport rendezvényszervező ügynöksége, a Café Melange látta el. Az esemény érdekességei közül sok más mellett kiemelkedik az ingyenes sétahajójárat, mely a városközpontból szállította az érdeklődőket a Kopaszi-gáthoz, a teljesen egyedülálló, belülről bejárható óriási virtuális akvárium, a vízre telepített, LED-falakkal is megtámogatott nagyszínpad, Palya Bea és Gerendás Péter koncertje, valamint a Kolonics György emlékére sötétedés után megrendezett fáklyás vízi felvonulás, melyen olimpiai bajnokaink közül többen is tiszteletüket tették.

A Café tehát újfent egy nem mindennapi integrált projekttel gazdagította referenciapalettáját, és ráadásul ezt eredményesség szempontjából is igen pozitív módon tette; az ÉlőDuna Parádéra közel 20 000 fő látogatott ki a nap folyamán!


majd? most! Video