BOOM!

A Café Csoport Magazinja | 2009. március

126 km

Nagyiványi Marci naplója a Café futócsapata, a Hosszú Kávé legutóbbi diadalmenetérôl Kölnben.

126 kilométer. Összesen ennyi jött össze az első megbeszélésen: csak úgy röpködtek a félmaratonok, maratonváltók, sőt, egy teljes maraton is becsúszott. Október 2-án, a Café székháznál úgy ültünk be az autóba, hogy két nap múlva Vid Barbi maratont, Tátrai Marci és Jávor Dani félmaratont, én pedig Józsa Lacival maratonváltót (Laci rovására igazságtalanul 10/32 arányban elosztva) futunk. Addig persze még előttünk volt néhányszáz kilométernyi autópálya...

A péntek éjszakát Nürnbergben töltöttük, ahonnan másnap reggel egy rövid átmozgató futás és egy reggeli után indultunk tovább Kölnbe, a 13. Köln Maratonra. A 32 ezer futó és megannyi szurkoló néző részvételével megrendezett eseményt szervezését a német precizitás jellemezte: a maraton központjában pillanatok alatt elintéztük a regisztrálást, így már csak a szállásunkat kellett megkeresni, és főleg lélekben felkészülni a másnapi távokra.

A szállásunk a város kissé kietlen pontján volt: igazából azokra a filmekre emlékeztetett, amelyekben kipusztul az emberiség, és a városok utcái elnéptelenednek - nem volt nagy forgalom a környéken. A leginkább gumiszervizre emlékeztető épület hiányosságait még a tulajdonos házaspár kedvessége sem igazán tudta feledtetni. Persze jót mulattunk a dolgon, és az estét a belváros feltérképezésével töltöttük.

''Ti itt mind őrültek vagytok, én vagyok az egyetlen normális!'' - mondtam a maraton startjánál Barbinak, utalva arra, hogy a 42 km-t kicsit soknak tartom. Igaz, a nevezés körüli félreértés miatt mi Lacival csak a jelmezes maratonváltó kategóriában indulhattunk, így a magam 10 kilométerét jégkorongozó szerelésben tettem meg. A stafétát Laci pincérként vette át tőlem, és aztán egy tálcán egy cafés termoszbögrét tartva futotta le a maradék 32 kilométert.

Mint utóbb kiderült, Barbi egészen a 30. kilométerig élvezte a futást, de végül, kitartásának hála, szinte átrepült a 42. kilométer végét jelzô célszalagon. Marci és Dani szinte rutinból hagyták maguk mögött a félmaratoni távot.

Végül mindannyian célba értünk, és rövid ünneplés után hazaindultunk. Megint egy felejthetetlen élményt éltünk át együtt, amit aztán levezethettünk a következő versenyen: november közepén, vagyis most hétvégén futottuk le a Balaton Maratont!


100% café Video