
A lazaság többé nem duma! Új kampányával szórakoztat az OTP
2009-10-01

Szakmai körökben is sikert aratott a Café Creative által készített új OTP kampány, amely ismert stand-up comedy előadókkal nevettet meg mindenki
Szakmai körökben is sikert aratott a Café Creative által készített új OTP kampány, amely ismert stand-up comedy előadókkal nevettet meg mindenkit.
A hazai bankok az elmúlt időszakban a családi mindennapoktól az állatorvos kalandjaiig különböző reklámsorozatokkal próbálták bemutatni kínálatukat és új ügyfeleket nyerni - több-kevesebb sikerrel. Az OTP más utat választott: sokáig nem szállt be a sitcom-szerű reklámok versenyébe, majd áprilisban megjelent az OTP sorozata is, amely teljesen újszerű koncepció alapján készült.
Az ismert stand-upos arcokat felvonultató sorozatnak már az elkészítése is sok kihívást rejtett magában: eleve szokatlan ezt a műfajt fél percbe sűríteni, és a felvételek sem a megszokott módon készültek. A száz főt is meghaladó létszámú statisztaközönségnek sokszor tucatszor meg kellett hallgatnia ugyanazt a poént, mire sikerült a kellő ritmusban, megfelelő idő alatt előadni a szöveget. A poénok a humoristák és Sallai Ervin (a Café Creative szövegírója) közös kohójában edződtek acélossá, de természetesen a művészek improvizálgattak is a felvételek közben. A vizuális megvalósítás Varga Tibor art director keze munkáját dicséri, aki ötletekkel és a közönség irányításával is végig segített a forgatáson, illetve ő irányította a kampány offline megjelenéseinek elkészítését is.
Különleges filmekhez különleges website és online kampány is társul, melyet a Földesi Tamás vezette Café Click! hozott létre. A videókkal megtöltött website mellett videobannerek és keresőmarketinges megoldások is erősítették a Nem duma! kampányt. Sőt, saját You Tube channel-t is létrehoztak a szpotoknak, ahol a videók mellett egy rövid szöveges leírásban a kapcsolódó OTP szolgáltatás is megjelenik.
Így egy teljesen integrált kampánnyá nőtte ki magát az OTP Nem duma! sorozata, amely osztatlan sikert aratott